A divattervezők gyakran állnak elő új ruhakölteményekkel és ez főképpen igaz a női ruházatra, mivel itt jóval nagyobb lehetőségek állnak rendelkezésre, mint a férfiak esetében.
Érdekes ruha a hölgyek számára a színes, különböző ábrákat tartalmazó, szalvétákkal díszített öltözék.
Ebben tartózkodik egy asszony a lakásában és maga is gyönyörködik új szerzeményében és saját megítélése szerint rendkívül jól áll neki.
Az egyik barátnője telefonál, hogy azonnal induljon egy bizonyos helyre, mert nélkülözhetetlen a jelenléte.
Nincs idő átöltözni, de nem is igazán gondol erre. Gépkocsiba ül és elhajt úti célja felé. Menet közben senkinek sem tűnik fel a ruházata és nem is igazán látszik. Ha egy piros lámpánál, vagy forgalmi okok miatt meg kell állnia, akkor már megakad rajta a mellette besoroló vezetők szeme.
Nem túl feltűnő, de érdekes látnivaló ez mások számára. Lehet, hogy egy másik hölgyvezető úgy gondolja, hogy neki is jó lenne egy ilyen.
Ha csak kevéssé vonja el a vezetők figyelmét ez a ruházat, akkor nagy baj nem történhet a közlekedésben és reméljük, hogy így van, mivel minden helyzetben első a biztonság.