A csikósok rendkívül érdekes ruhát viselnek. Bő gatya, szoknyához hasonlító alsó ruházat, speciális felsőruházattal, mindenképpen egyedi öltözék. A lovakkal foglalkozó és azokkal járó embereknek ez a természetes és leginkább megfelelő viselet.
A betyárok ruházata is szinte megegyezik a csikósok öltözetével, ezt régebben a „Rózsa Sándor” című TV filmsorozatban jól láthattuk.
Produkálhat az élet olyan helyzetet, hogy egy film forgatása közben egy színész csikós ruhában beöltözve játssza a szerepét.
Akkor alakul érdekesen a dolog, ha kap egy telefont, hogy azonnal induljon egy bizonyos helyre, mert baj van. Átöltözni nincs idő, ezért bevágja magát az autójába és elindul úti célja felé.
Ebben a ruhában részt venni a forgalomban nem megszokott dolog, így a látvány is szokatlan a többi, közlekedésben résztvevő autós számára.
Egy piros lámpánál való megállás alkalmával még tüzetesebben szemügyre vehető az illető és biztos, hogy némi ámulatot vált ki a mellette megálló gépkocsik vezetőinek körében.
Probléma csak akkor keletkezik, ha a túlzott csodálkozás elvonja mások figyelmét olyan mértékben, hogy a veszélyt jelenthet a közlekedés biztonságára.
Ebben az esetben azonban ettől túlzottan nem kell tartanunk.