Előfordulhat, hogy valaki a nagy melegben egy tó partjára ér. Nem tud ellenállni a hűs víz csábításának, ledobja ruháit és belecsobban. Persze, mire befejezi a fürdést, az öltözéknek nyoma vész.

 

Egy szál kis alsóban mégsem mehet haza, még autóval sem, főleg egy hölgy, ezért nem marad más választása, mint elcsenni valahonnan, egy közeli helyről pár használható ruhadarabot.

Tegyük fel, hogy sikerül szert tenni egy pár holmira, de természetesen nem saját méretre van szabva. Ez is csak azért jöhetett létre, mert az egyik ház udvarán sok ruha volt kiterítve száradni és nem volt a közelben senki.

Ebben a kényelmetlen szerelésben kell beülni a kocsiba és elkezdeni a vezetést. Több probléma is adódhat. Elvonhatja a figyelmet a furcsa öltözék. Beakadhat valamibe a lógó, nagyméretű felső rész.

Bosszankodva kell elindulni, de ugyanakkor örülni is kell, hogy legalább nem röhögnek annyira az emberen, mintha nem volna rajta ruha.

 

Ebből a példából is látható, hogy az élet olykor rendkívül furcsa helyzeteket tud teremteni és ezeket valahogyan kezelni kell. Sokan megjegyezhetik erre, hogy kerülni kell a bajt és kész.