A versenyautók vezetői nagy népszerűségnek örvendenek az egész világon. Teljesítményük alapján teljes mértékben jogosan. A ruházatuk is nagyon szem előtt van, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy csak a hölgyek nézik meg jobban.
A versenyzők viselete, az elegancia mellett, nagyon sok reklámot tartalmaz. A teljes öltözeten, sőt még a sapkán is találhatunk erre utaló feliratokat, képeket, logókat.
Amikor egy verseny után sajtótájékoztatót tartanak a versenyzők, elsősorban az első három helyezett a Televízióban, sapkát is vesznek fel.
A reklámfelület nincs korlátozva. A szponzorok elvárják a pénzükért, hogy termékeiket, vagy szolgáltatásaikat a legteljesebb mértékben reklámozzák, ami teljesen jogos követelés. Ennek maximálisan eleget is tesznek a versenyistállók.
A jó üzletemberek már régen megállapították, hogy a reklámra érdemes költeni, mert az esetek többségében ez bőven megtérül, sőt ezen túlmenő haszonra lehet szert tenni. Az autóversenyzés közben megtekinthető reklámokra ez hatványozottan is igaz lehet.