A divat folyamatosan változik és a tervezők mindig előállnak valamilyen új kreációval. Esetünkben egy Rubik kockákkal díszített ruha kerül majd szóba.

Egy férfiingen sem mutatna rosszul, de inkább női ruhákra lehet jellemző ez a díszítés.

Egy hölgy ilyen öltözékben vár a fodrászára, amikor egy telefonhívás után azonnal indulnia kell egy bizonyos helyre, ahol elkerülhetetlen a megjelenése. Átöltözni már egyébként sem lenne lehetőség és erre nem is gondolva, beül a kocsijába és sietve elhajt.

A forgalomban való közlekedés folyamán nem tud senki sem figyelni arra, hogy milyen ruházatban ül a volánnál, azonban ha forgalmi okokból, vagy egy tilos jelzést adó lámpánál meg kell állnia, akkor már jobban szemügyre vehetik a mögötte, vagy éppen mellette megálló járművek vezetői.

Van, aki csak mosolyog, előfordul olyan is, aki csak simán csodálkozik, de lehet, hogy arra is gondolnak, hogy milyen pihent aggyal lehet feltűnő dolgokat kitalálni. Erre van idejük és energiájuk egyeseknek.

Amíg a figyelem ilyen irányú elterelése nem veszélyezteti a közlekedés biztonságát, addig nincs semmi baj. Ha már ezen túlmegy a dolog, akkor lehetnek problémák.