A divattervezőktől szinte elvárják, hogy mindig új konfekciókkal álljanak elő, és ők nem is maradnak el a várakozásoktól, az esetek többségében.

Ez alkalommal egy olyan női ruha díszítéssel rukkoltak elő, ami egyáltalán nem nevezhető hétköznapinak. Színes karikák, öt darab összefűzve, olimpiai jelképnek megfelelően. Ebben az öltözékben beszélget egy hölgy két barátnőjével a lakásán, amikor egy telefonhívás után azonnal gépkocsiba kell ülnie és elhajtani egy bizonyos helyre. Ezt ő késedelem nélkül meg is teszi.

Az utcai forgalomban senkinek sem tűnik fel az öltözéke, azonban amikor forgalmi okok miatt, vagy éppen egy piros jelzést adó lámpánál meg kell állni, köré gyűlhet két három jármű is, akinek vezetői elcsodálkoznak ruhájának díszítésén.

A vélemények, mint általában, minden bizonnyal megoszlanak a ruhát illetően. Van, aki egyszerűen csak csodálkozok, de akadhat olyan, aki kissé bárgyúnak véli a ruhatervező ötletét. Egyesek azt gondolhatják magukban, hogy pihent agy kell és főleg sok szabad idő ahhoz, hogy valaki ilyesmit találjon ki.

Amíg a figyelem elvonása nem veszélyezteti a forgalom biztonságát, addig nincs miért aggódnia egyetlen járművezetőnek sem.