A ruhatervezés nem kis fantáziát igényel, főleg annak díszítése igényel komoly feladatokat. A divattervezők megoldják ezeket a gondokat, mert szinte mindig van valami új ötletük.

Ezek közé tartozik a vadász trófeákkal díszített ruha, mely elsősorban férfiingeken mutat jól, de egy női ruhán sem tűnik elképzelhetetlennek.

Ebben az öltözékben ül volánhoz egy fiatal hölgy, mert úgy véli, hogy ebben nincs semmi rendkívüli. Ezt nem egészen így gondolják a közlekedésben résztvevő többi autósok, mert amikor meg kell állni és a mellette lévő autó vezetőjének marad ideje a helyzet megfigyelésére, akkor a csodálkozástól egy pillanatra tátva marad a szája.

Az még nem is jelent gondot, ha csak ez történik, de ha az elindulás után e miatt nem tud a vezetésre teljes mértékben koncentrálni, akkor lehet nagy baj.

Szerencsére a rutinos vezetők többségét ez nem befolyásolja a balesetmentes közlekedésben, így ettől talán nem kell tartani.

Más kérdés, hogy milyen vélemény fogalmazódik meg egy másik vezető fejében. Általában az, hogy némelyik pihent agyú ember már azt sem tudja, hogy jó dolgában hogyan keltse minél nagyobb feltűnést.