Ahogy azt már megszokhattuk a köznapi életben, a divattervezők mindig új kreációkkal akarják elkápráztatni a vásárlókat, elsősorban a hölgyeket.
A legújabb alkotásuk egy kisállatokkal díszített női ruha. Egyáltalán nem nevezhető mindennapinak ez az öltözet, de lassan megszokjuk a feltűnést.
Az asszonyka, aki viseli ezt a ruhát, éppen a barátnőivel beszélget az egyikük lakásán, amikor kap egy telefonhívást. Ennek hatására elnézést kér, és azonnal távozik, nyomós okkal, majd gépkocsiba ül és elhajt.
Amíg a forgalomban egyenletesen halad, nem tűnik fel senkinek az öltözéke, mert mindenki a közlekedésre figyel, nagyon helyesen.
Amikor, azonban forgalmi okok miatt, vagy éppen egy tilos jelzést adó lámpánál meg kell állni, természetesen köré gyűlik néhány autós.
Ebben a helyzetben csodálkozva pillantanak többen a ruhájára és van, aki azt gondolja, hogy némelyeknek milyen pihent agyuk van. Ezt gondolhatják a tervezőről, de épp úgy a viselőjéről is, egyénenként változóan.
Mindaddig nincs is ezzel semmi baj, amíg nem köti le annyira más vezetők figyelmét, hogy balesetveszélynek tegyék ki magukat, mert ahogyan azt már több esetben is leszögeztük, első a biztonság.